MENÜ
Dorisia
Az ÉN álmaim a legszebb helyek a világon. Csak a szépről alkotott fogalmunk különbözik....

Egyszer volt, hol nem volt... Minden mese így kezdődik, akárcsak az enyém. Ez az a rész, amikor még nem tudjuk, hogy mi lesz végül a történetből, rém, vagy tündérmese-e, kiknek és miről szól. A saját történetemmel kapcsolatban ennél a résznél még igencsak optimista voltam. Azt hittem, hogy minden szép és jó lesz, és az egész életem egy hatalmas habosbabos torta lesz. Egész egyszerű oka van, hogy miért nem így lett. Az én életemen már az egyszer voltnál érződött, hogy NEM tündérmese. Én ugyan kiskoromban mindig tündérnek éreztem magam (olyan dolog után epedezni, smi nem történhet meg, hmm... Csábító... ) elég hamar lejött, hogy amikor Aranyos Anitával a kezünkkel csapkodva futottuk körbe az óvoda udvarát, az nem tündérség. Hanem színészet. És mellesleg lehetetlen. Mert a tündérek csak a tündérmesékben léteznek, és ha tündér volnék szép kis parodoxonba keveredtem volna. Annyira furcsa az élet, nem? Okos vagyok, tűrhetően nézek ki, és még nem is szegénységben élek. Ez már elég alap a kiemelkedéshez. De én még azelőtt meghalok, hogy harminc lennék. Ebben holtbiztos vagyok...

 

Szavazás

Ki szimpatikus?
Ismeretlen Irene
Kétszínű Klarity
Nagyképű Nancy
Én
Bájolgó Becca
Asztali nézet